Nem tehetek semmit a kezedbe mindaddig, amíg benne van valami

Amikor kimondjuk ezt a mondatot, talán elsőre furcsán hangzik. Mégis mély igazság rejlik benne.Sokan élünk úgy, hogy szorosan markoljuk a tenyerünkben azokat a dolgokat, amik valójában már nem szolgálnak minket. Szégyent, félelmet, bűntudatot, haragot, és még számos negatív érzést. Ezek viszont nem kívülről érkeznek – belőlünk születnek, és ott ülnek, súlyos terhet nyomva a lelkünkre. És mivel a lelkünkben túl nehezek, kivetülnek a kezünkbe, hogy lássuk: ez az, amit cipeltünk idáig.

Lehet, hogy most azt gondolod: „De én nem tudom elengedni, mert nincs erőm hozzá”Értem. És pontosan tudom, mennyi erőt igényel kinyitni azt a szorosan zárt tenyeret. Az elengedés bátorság. Sőt, néha a legnagyobb bátorság, amire képesek lehetünk.

De gondolj bele egy pillanatra: mit adna neked az a mozdulat?Mi történne, ha egyszerűen csak kiengednéd a markodból mindazt, ami most fájdalmat okoz?A helyére valami új kerülhetne. Remény. Bizalom. Melegség. Megbocsátás. És ami a legfontosabb: szeretet önmagad felé.

Az elengedés nem azt jelenti, hogy gyenge vagy, vagy hogy elfelejted a múltad. Az elengedés azt jelenti, hogy helyet adsz valami jobbnak. Hogy megengeded magadnak a könnyebbséget, a levegőt, a szabadságot.

És a legszebb az egészben: ezen az úton nem kell egyedül végigmenned. Ott lehetek melletted, hogy támogassalak, és segítsek meglátni: hogyan tudod letenni a múlt terheit. Hogyan töltheted meg a tenyered olyan érzésekkel, amik nem lefelé húznak, hanem felemelnek, és közelebb visznek önmagadhoz.

Lehet, hogy most még félelmetesnek tűnik. De hidd el, a legapróbb mozdulat – az, amikor engedsz a szorításon – már önmagában változást hoz. És talán éppen ez a pillanat az, amikor elkezdheted.